
2020 nyár
Edzések és versenyeredmények a járványidőszakbanA vecsési Akiraka SE dojójában nyáron sem állt meg az élet. A fiatalok idén is nagyon készültek az IKO Kyoikushinkaikan Hungary szervezésében megtartott országos karatetáborra, ahol többükre övvizsga is várt. Természetesen a felkészülést nagyon megnehezített a tavasszal kihirdetett koronavírus miatti veszélyhelyzet, hiszen egy küzdelemre, személyes érintkezésre alapuló mozgásformát szinte lehetetlen digitális formában művelni, oktatni, fejleszteni.
Az edzők és mesterek azonban – köztük az Akiraka SE vezetőedzője, Kis Kálmán 2 danos mester – páratlanul rövid idő alatt megszervezték a ZOOM rendszeren keresztüli „távedzéseket”, ahol mindenki otthonában gyakorolhatott, sőt, versenyezhetett is.
Az Akiraka SE versenyzői májusban így vettek részt az Országos Katabajnokságon, ahol Császár-Dajka Donát 1. helyezést, Balázs László és Kis Kálmán mester 3. helyezést, Balázs Kristóf pedig 5. helyezést ért el.
A veszélyhelyzet feloldását követő júniusi, Velencén megrendezett formagyakorlat-versenyen Kis Kálmán mester és Balázs Kristóf (5.kyu) álltak tatamira, ahol mindketten az előkelő harmadik helyet szerezték meg a nagyon erős mezőnyben.
Az augusztus 2-7. között megrendezett, hagyományosnak mondható IKO Kyokushinkai edzőtáborban 4 Akiraka SE karatéka is megmérettetett: sikeres övvizsgát tett, ezzel egy fokozattal feljebb léphetett Bodorkos Viktória, 8 éves, 9 kyu (narancssárga öv második fokozat), Bodorkos Szófia, 10 éves, 9 kyu, (narancssárga öv második fokozat), Császár-Dajka Donát, 11 éves, 8 kyu (kék öv első fokozat), Balázs Kristóf, 14 éves, 4 kyu (zöld öv első fokozat).
Cimkék: : verseny